Amikor valamihez hasonlítják az alkotásaimat az érdeklődők, vásárlók, kedvelők, legtöbbször előkerülnek ugyanazok a szavak.
Magyaros, népmesés, folkos, keleties.
Egyértelmű, hogy művészetem táplálkozik a népi motívumkincsekből, de nem azok másolata, sok esetben még újragondolásnak sem mondanám, mivel nem lehet kategorizálni, hogy „na ez” rábaközi, amaz jász, itt meg egy kalocsai.
Nem másolom tudatosan ezeket a formakincseket, de egyértelmű, hogy az engem ért képi világ befolyásolja az általam papírra vetett munkákat. Így azt sem jelenthetem ki, hogy kizárólag a magyar hagyományok befolyásolnak.
Számtalan nép ősi díszítő munkái ámulattal töltenek el és ha nézegetem őket, kicsit belém ivódnak, hogy a kezem útján valamilyen formában megjelenjenek és beépüljenek a rajzokba.
De markánsan mégis, hiszen magam gyökereit ki nem téphetem, saját nemzetiségem irányultsága jelentkezik.
Emellett valami mélyebb gyökerek is kell, hogy legyenek. A Pinterest oldalammal kapcsolatban jött velem szembe a tény, hogy az oldal, a munkáimhoz hasonló képeket akarva megmutatni nekem, folyamatosan arab és más keleti népek szőtteseit, hímzett párnáit hozta elő.
S akkor, mint amikor egy kirakóban az utolsó darabok is helyükre kerülnek, jutott eszembe, hogy édesapám mesélte, apai nagyanyám ágán két külön vonalon is rendelkezem török ősökkel. Két üknagyanyám is török volt. S nem csupán nevükben hordozott törökségről van itt szó, hanem valós török asszonyok voltak.
Ilyenkor pedig rájön az ember lánya, hogy amikor azt mondom, mennyi minden általam látott forma hatására alakult ki a stílusom, lehet, hogy elég lenne csak elfogadni, tudomásul venni, vagy legalábbis magamévá tenni a gondolatot, hogy egy ősi gyökér szökkent szárba, hogy újra virágokat bontson, ha „csupán” az alkotásaim útján is.
Kép források:
Jobb oldali: Egy Fodorinda lámpás, saját tervezésű áttört mintával. Lámpásaim itt találhatók.
Bal oldali kép egy ornamentika galériában látható.